Közlemény
A Szüret Szépe "Pátria Klub arca" verseny véget ért.
A több kirívóan magas szavazatszám miatt megvizsgáltunk a klub internetes felületeit igazgató informatikusunkkal a szavazás eredményét és több visszaélésre derült fény.
Emiatt egy adatbáziskezelő programmal lekérdeztük a valójában és érvényesen leadott szavazatokat, és ennek megfelelően állapítottuk meg a különdíjra kiírt verseny győztesét.
|

|
 |
Teltház augusztus 20-án a Pátria Gardenben
Szépen megtelt szórakozókkal a Pátria augusztus 20-án, szombaton. Már kora este érkeztek csoportosan az első bulizó fiatalok, amikor is a Groovecity (AndroboyGyetoo) csapata belekezdett a zenélésbe, és fokozta a hangulatot, míg meg nem telt a hely. Éjfél körül már teljesen megtelt a kerthelyiség, és a zenészek nyomták egymás után a legkedveltebb slágereket. 2 óra körül megérkezett Kelemen, aki folytatta és továbbfokozta az est jó hangulatát. A buliba bekapcsolódtak a kiskőrösi ifjúsági tábor résztvevői is, hiszen 11 határon túli és Dél-alföldi településről érkeztek egyetemista korú fiatalok Kiskőrösre a hétvégén, így velük együtt bulizhattak a helyiek. |

|
 |
Nagyon sokan voltak a szombati Garden bulin
Igazi nyári időjárás, kánikulai hangulat várta a vendégeket szombat este a Pátria kerthelyiségében, ahol ezúttal a város két tehetséges lemezlovasa, Kelemen és Kenny szolgáltatta a legjobb zenéket egészen hajnalig.
Sok száz szórakozni vágyó vett részt az eseményen, amely pirkadatig tartott, hiszen olyan jól sikerült a buli, hogy a rendezvény végeztével is nehezen indultak haza a résztvevők. Látványos lézershow, finom koktélok, népszerű italakció, és vizuális látványelemek szórakoztatták a nagyérdeműt, amely hálásan és nagy ovációkkal fogadta a jobbnál jobb slágereket. A tavasszal megújulva indult Pátria a nyár során több hasonló rendezvényt tervez Kiskőrösön.
|

|
 |
A szombati rendezvényről
ANDREWBOY, a budapesti CORONITA lemezlovasa lép fel éjfél után, és ami a térségben teljesen egyedülálló, 2 millió forint értékű ajándékcsomag halmazt hoz magával, amelyet szponzorai révén van módunk kiosztani, 200 szerencsés vendég részére.
A sorsolást éjfél után kezdjük, ezért érdemes mielőbb megvásárolni a belépőjegyeket és érdemes mindvégig a helyszínen maradni, mert a kihúzás után negyed órával újrahúzzuk a számokat, amelyekkel nem jelentkeztek!
A klub már 12:00-tól nyitva lesz, hiszen alapból nyitva vagyunk ebben az időszakban, és a 22:00-ig érkezőknek egész éjjel ingyenes a buli, de karszalagot csak éjfél után kapnak, ők viszont kimaradnak a sorsolásból, hiszen egy nagy bulin vehetnek részt díjmentesen.
Az alábbi ajándékok kerülnek kisorsolásra csomagban:
1 db Eredeti AndrewBoy Dirty Dance 2. Album
1 db Coronita After Party Belépő
1 db MY 77 vásárlási utalvány
1 db Energie vásárlási utalvány
A rezidens formáció a már jól is mert Neromancy (Creator, Feky) csapata lesz, akik hajnal 5-ig pörgetik a lemezeket.
Felhívjuk a figyelmét mindenkinek, hogy a beléptetésnél a rendezők továbbra is átvizsgálják a belépők öltözetét, táskáját a biztonság megőrzése miatt!
|

|
 |
A helység kalapácsa – előadás a Pátriában
Lassan már két éve annak, hogy állandó helyet kapott a kiskőrösi művkőr a Pátria emeletén, ahol heti rendszerességgel gyakorolnak a színjátszás iránt fogékony fiatalok Ádám Gergő vezetésével végzős és már elballagott diákokból álló csapat dolgozik az emeleti előadóteremben. Péntekenként gitárzene, énekszó és vereses beszélgetés hallatszik ki a teremből.
Januárban egy előadás megtartására szánták el magukat, és márciusban több helyen is előadják Petőfi Sándor, A helység kalapácsa című művét.
Március 26-án este a Pátria Klub földszinti netkávézójában hirdették meg az eseményt, amelyen nagyon sokan voltak. A színvonalas hely rendkívül jól illett az előadáshoz, amely láthatóan elnyerte a tetszését a közönségnek. Reméljük ezentúl még több hasonló produkciót láthatunk a lelkes csapat előadásában.
|

|
 |
| (1) 2 3 4 5 6 7 8 ... KÖVETKEZŐ UTOLSÓ |
|